Bevezető

Üdvözlök mindenkit az Eyonea Krónikái blogon! Ez az oldal első, és ha minden igaz, legfontosabb bejegyzése kíván lenni. A könyvön, és az ahhoz tartozó kiterjedt világon még egyetemista koromban, valamikor 2018 tavaszán kezdtem el dolgozni, egy unalmas előadás kellős közepén 😄. Látjátok, miket ki nem hoz az emberből az egyetem. Most pedig, 2020 vége felé közeledve már elég anyag van meg belőle ahhoz, hogy elkezdjem azt a nagyvilág elé tárni, és ezzel az útmutatóval talán a könyv kisebb-nagyobb részletei is jóval kibogozhatóbbak lesznek.

Ez lesz az első saját szerzésű könyvem, a múltban csak novellákat, rövidebb történeteket kreáltam, azokat is leginkább csak a magam, esetleg a szűk család szórakoztatására. Néhány éve azonban úgy gondoltam, így felnőtt fejjel is megpróbálhatnék egy maradandó történetet adni az utókor számára. A műfaj szinte egyértelmű volt: Fantasy. Magam is rengeteg fantasy művön nevelkedtem, legyen szó könyvről vagy filmről, végigkísérték az eddigi szűk 22 évemet, és gyanítom, a továbbiakban is körülöttem maradnak. 

A világom saját térképpel rendelkezik, amelyet szeretnék külön grafikussal elkészíttetni, és amint ez megtörténik, közzéteszem itt, a blogban. Sok ezer éves múlttal rendelkezik a világ, ahol a történet (és későbbi történetek is) helyet kap, ennek létrehozásához olyan műveket vettem alapul, mint az Eragon tetralógia, a Gyűrűk Ura trilógia, és a Trónok Harca könyvsorozat. Sajnálom, hogy e három világ közül pont az Eragon nem kapott méltó filmadaptációt, mivel a könyvek eszméletlenül zseniálisak, és egy rendkívül mély univerzumot festenek fel elénk. Ajánlom mindenkinek elolvasásra! 

Kissé hosszúra nyúlt ez az első bejegyzés, mára legyen elég ennyi, azonban biztosítalak kedves Olvasóm, hogy bőven megéri a jövőben az idődet Eyoneaban töltened - hamarosan több és több részletet osztok meg, addig is, olvassatok sokat, hiszen azt senki sem veheti el tőletek 😉